Az „örmény” Florescu története

Volt a hetvenes években egy jópofa kávézó Bukarest központjában, a Hristo Botev utca 10 szám alatt. A jó kávé és a szemfüles üzletvezető ügyessége hamar odavonzotta a román kulturális elit színe-javát. Írók, költők, színészek, akadémikusok, orvosok és ügyvédek látogatták az „örmény Florescu” kávézóját, aki az utolsó török szultán egykori kávé készítőjétől, az örmény Aveadis Carabelaiantól leste el a mesterséget és szerezte meg a máig titkos Avedis kávé receptjét. De felfigyelt a kávézóra a titkosszolgálat, a hírhedt Securitate is. Florescu akarva-akaratlan bepillanthatott az ördögi elnyomó-intézmény működésébe.

A nyolcvanas években a hiánygazdaság nehéz helyzetbe hozta a kávéárusokat. Jó minőségű babkávét csak a politikai vezetés és az elnyomó szervek vezetői számára importáltak, a piacot pedig elárasztották az egészségre ártalmas csicseriborsóval, zabbal és árpával kevert kávéval. Florescu csak kapcsolatai révén tudott úgy-ahogy jó minőségű kávét beszerezni kedves ügyfeleinek. Aztán amikor már a rossz kávékeverék is eltűnt a boltokból, akkor a rendszer propagandája azt szajkózta, hogy a harácsoló üzletvezetők miatt nincs kávé a boltokban. A tételt kirakatperekkel próbálták hitelessé tenni és 1985-ben nagy nyilvánosságot kapott az úgynevezett „Kávé-bűnszövetkezet” pere, amelyikben 19 üzletvezetőt, raktárnokot, sofőrt és beszerzőt ítéltek el úgymond a közvagyon megkárosítása miatt. Florescu, mint az egyik legismertebb kávéárus nem kerülhette el sorsát. Tizenkét év szigorított börtönre ítélték, amelyből három és felet letöltött, majd amnesztiával szabadult.

Ezelőtt öt évvel Gheorghe Florescu nagysikerű könyvet írt Egy kávéárus vallomásai címmel. Ebben nemcsak a Ceauşescu rezsim pribékjeit leplezi le, de nyomon követi életüket a mába is. Megtudhatjuk, hogy miként váltak az egykori kíméletlen vallató-tisztek a nemzetközi kereskedelmi élet kulcsfiguráivá, bankelnökökké, vagyonos vállalkozókká. Ő pedig továbbra is egy talpalatnyi kávésboltot vezet Bukarest központjában, alig néhány lépésre a Hristo Botev utca 10 számtól. Gheorghe Florescu ma 68 éves és emlékeiről nyilatkozott nekünk.

-         Florescu úr, Ön 2008-ban írt egy könyvet, amelyben kendőzetlenül beszél az 1989 előtti és az azutáni korszakról. A könyv megjelenése után voltak kellemetlenségei, tekintettel arra, hogy nevén nevezi a volt korszak néhány jeles képviselőjét? Megharagudtak...

-         Nem, mert időközben megváltozott a helyzet. Bár az ország vezetését ugyanazon erők más szintű képviselői vették át, ezek megértették, hogy nincs értelme annak, hogy akadályozzanak, hanem engedjék szabadon az igazságnak valamennyire megfelelő információkat. Én pedig pont ezt tettem. Leírtam azokat a viszonyokat, amelyek a kommunista rezsimet jellemezték, abban az időben, amikor én dolgoztam, úgy, ahogyan én láttam. A könyvem a születésemmel kezdődő időszakot írja le egészen napjainkig. Azon belül foglalkoztam azzal, ami az emberek napi ellátásával kapcsolatos, hiszen a társadalom élete nagymértékben attól is függ, hogy hogyan élnek az emberek. Ha megvan mindenük, ami szükséges, van mit egyenek, akkor másképp élnek. Ha nem, akkor nem élsz jól és nem vagy vidám.

-         A könyvből kitűnik, hogy Ön egyfajta tiszteletre, hírnévre tett szert a kereskedők között. A kérdésem az, hogy melyek voltak azok az elvek, amelyek e mesterségben irányították Önt és kiktől tanulta meg a szakmát? Mi okozta azt, hogy az emberek úgy kezdtek „az örmény Florescuról” beszélni, mint Bukarest legjobb kávéárusáról?

-         Azt szokták mondani, hogy minden rossz jóra fordul vagy minden jó, ha jó a vége. Én hamar az utcára kerültem, mert apám politikai fogoly volt. A háború előtt detektív volt. A háború után letartóztatták az akkori belügyminiszter rendelete alapján – nincs értelme annak, hogy név szerint is megemlítsem – és elvitték a Duna-csatornához. Mi gyermekek, négyen voltunk odahaza, az utcára kerültünk, mert anyámnak dolgoznia kellett, hogy eltartson bennünket, ezért mi a senki fiai lettünk. De nekem szerencsém volt, egy olyan kereskedő negyedben nőttem fel Dudesti-en, ahol nagyon sok magánbolt volt, mindegyiknek megvolt a maga profilja. Nagyon sok zsidó kereskedő volt ott, valamivel kevesebb örmény, aztán görögök és voltak magyarok is akkor Bukarestben. Ők inkább mesteremberek voltak.

-         Melyek volta az ön elvei...

-         A bizánci hagyományok. Mindenekelőtt az örményeké. Ez számomra meghatározó volt.

-         Tehát nem csapta be a vásárlóit...

-         Soha.

-         A könyvében azt írja, hogy volt egy alapelve: A vendég a mi urunk.

-         Ez így van.

-         És nem az azonnali meggazdagodás vágya vezette. Inkább hosszútávon gondolkodott és önnél a profit alapja...

-         A munka. Igen.

-         Kik voltak az Ön vásárlói Románia akkori irodalmi, kulturális életéből.

-         Nagyon sok író, nagyon sok akadémikus. A magyarok közül nagyon sok mérnök járt oda. Aztán művészek, orvosok, mint például Nicolae Cajal professzor, Prişcu a híres sebész-professzor, Gherasim akadémikus. Mihai Fotino, akivel még egy kicsit rokonságban is vagyok. Apai ágon rokona vagyok, ő egyébként görög származású, Nicolae Carandino, aki félig román félig görög. Az apja görög orvos volt, az édesanyja román. Brailaiak voltak. Alexandru Rosetti akadémikus, akit a román kultúra kiemelkedő egyéniségének neveznék. 11 nyelvet ismert. A színművész Florin Piersic, sőt nemcsak Florin Piersic, de a felesége is, Széles Anna, aki szintén színésznő volt és ma Budapesten lakik. Piersic egy szép és okos férfi, aki szerény is volt. Egyébként Florin Piersic volt az egyetlen, aki a földrengés után megkeresett. A földrengés március 4-én 21 óra 22 perckor volt és ő másnap 12 órakor eljött és amikor megtudta, hogy életben vagyok, nagyon boldog volt. A tömbház, ahol dolgoztam ugyanis összeomlott, a törmelék 107 embert temetett maga alá. Csak egy ember élte túl a tragédiát, akiről egyébként a könyvemben is említést teszek, Moldoveanu, a tömbház adminisztrátora, de ő is elvesztette az egyik kezét.

-         Kitől tanulta el a kávéárusi mesterséget, azt hogy felismeri a különböző fajtájú kávékat, a pörkölés az őrlés tudományát?

-         Avedis Carabelaian úrtól. A Carabelaian nemzetségnek egy nagyon szép története van. A Carabelaianok a Kemach nevű vidékről származnak, Törökországból. Valamikor az örményeknek birodalmuk volt. Azután királyságuk és végül nem maradt semmijük sem, a területüket bekebelezte Törökország. Természetesen minden örmény lelkében ott maradt az önrendelkezés utáni vágy. Szerettek volna felszabadulni a török uralom alól. Ez természetes, minden elnyomott nép szabadságra vágyik. Visszatérve a Carabelianokra, őket Kemachciknak hívták, azaz Kemach tartományból valónak. Ők ott a Szenak Pakarics nevű faluban laktak, amelyik az Ararát hegy lábánál áll. Onnan származik Avedis Carabelaian. Az első Carabelaian, akiről tudunk, szintén az Avedis kersztnevet viselte, ami örmény nyelven jóreménységet jelent. Az örmények általában vallásos neveket adtak a gyermekeiknek. Mert az örmények nagyon vallásosak, ők már a rómaiak előtt néhány évtizeddel keresztények voltak. Legalábbis ezt így jegyezte fel a történelem. Az első Avedis Carabelaian 1530-ban kávéboltot nyitott Damaszkuszban. Különböző okok miatt azonban bezárja a boltját és Konstantinápolyba megy, ahol Szulejmán szultán protokoll főnöke lesz. Mint Ön is tudja, Szulejmán nagyon fontos szerepet játszott Magyarország történelmében is és itt egy nagyon érdekes dologra szeretném felhívni a figyelmet, ami kapcsolatban van úgy a kávéval, mint Buda ostromával és Bécs ostromával. Az 1530-as évben Szulejmán seregei elfoglalnak egy szláv törzs által lakott területet. Ezt a törzset Rosszelánoknak nevezték. Ők orosz, azaz szláv származásúak voltak, A törzs foglyul ejtett tagjai közt volt egy Rozelána nevű hercegnő is. Nagyon, nagyon szép volt. Ő Szulejmán háremjébe került. És itt ő megkóstolta a világon elsőként ismert kávéárus, Avedis Carabelaiannak a kávéját. Ő egy egyszerű rabszolga volt, akinek nem volt semmilyen joga. Ne felejtsük el, hogy az 1500-as években vagyunk. Rozelána ráveszi a szultánt, hogy igyon Avedis kávéjából. Szulejmánnak nagyon ízlik a kávé, elannyira, hogy valósággal rabszolgája lesz a kávénak, de nemcsak magának az italnak, hanem a kávéivás szertartásának és örömének. Ettől kezdve váltak a törökök nagy kávésokká. A kávét behozzák Etiópiából és Törökországban is termeszteni kezdik Mardali vidékén, a kávéfajtát pedig Mokkának nevezik el. Nevét az etiópiai Mokka tartományról kapta, ahonnan a kávét behozták a Török Birodalomba. Szulejmán törvényt hozott, hogy egyetlen török férfi sem nősülhet meg mindaddig, amíg nem rendelkezik annyi pénzzel, hogy a feleségének vagy a feleségeinek, ha többen voltak, napi két kávét biztosítani tudjon. Íme, milyen erős hatást gyakorolt Szulejmánra a kávé és ez a bizonyos hölgy. Szulejmán olyannyira hálás volt Rozelánának, hogy felszabadította és a török hagyományok és szokások szerint feleségül vette. De térjünk vissza a kávé elterjedésére Közép Európában. Amikor a törökök megostromolták Bécset egy örmény, aki a török hadsereg kávékészletének a felelőse volt, elárulja Szulejmánt, átáll az osztrákok oldalára – hiszen ő is keresztény volt – és egy másik örménnyel együtt, aki Lengyelországból jött megnyitják Bécsben az első kávézót. Hogy miből? Hát abból, hogy ellopták a török hadsereg teljes kávékészletét. Így terjedt el a kávé Európában. És ez az örmény töltött először tejet a kávéba. Én nem vagyok híve a tejeskávénak. Mert a jó kávét nem szabad elrontani semmivel. Egyébként ma az örmények nem tesznek tejet a kávéba, viszont édesen isszák. Ők nem cukorral, hanem mézzel édesítik a kávét. Jómagam először 1991 szeptemberében hagytam el az országot és akkor Budapestre mentem. Mindenekelőtt arra voltam kíváncsi, hogy milyen a magyar kávékereskedelem. Ahogy leszálltam a Keleti pályaudvaron, egy nagy sugárúton mentem a város központja felé. Azonnal felfedeztem a kis kávézókat. Nagyszerű szervezettséget tapasztaltam. Kisvállalkozók voltak, akik a saját gépkocsiaikkal hordták az árut. Mindenütt tisztaság volt és a magyarokkal nagyon hamar megegyeztem, merthogy üzleti úton voltam. Ez volt az első külföldi utam és ez volt az első külkereskedelmi üzletem, amelyikről nagyon elégedetten tértem haza. Ezt az örményektől megtanultam: egy üzlet akkor jó, ha mindkét fél elégedett.

-         Milyen a jó kávé?

-         Mint tudja két nagy erő van a világon. A Sátán ereje és az Istené. Ez így van a kávéval is. Az Isten az Arabica kávé és a Sátán a Robusta típusú kávé. A Robusta kávé ízetlen, de erős, lehet, hogy egészségtelen is. Ha megiszod, tönkreteszed vele az agyadat is, a szívedet is, viszont nagyon olcsó. Sokan úgy próbálnak javítani rajta, hogy vegyi aromával keverik és attól még egészségtelenebb lesz, megtámadja a májat és más belső szerveket. Ezért mindenkinek azt ajánlom, hogy bármilyen helyzete legyen is, áldozzon magára annyit, hogy arabica kávét igyon. Hiszen a nap legszebb pillanata az, amikor az ember leül egy jó kávé mellé. Minden férfinak azt ajánlom, hogy főzze ő meg a kávét a szeretett nőnek. Mert ha Szulejmán szultán ezt meg tudta tenni, akkor mindenki megteheti. A kávé az intelligencia esszenciája, a kávé megszabadít a pokoltól (VII-ik Kelemen pápa). A kávé fekete mint az ördög, keserű, mint a bűn, édes mint a szerelem és forró, mint a pokol (Bonaparte Napoleon). Egyébként épp Napóleon volt az, aki néhány kávészemet vitt Szent Ilona szigetére a száműzetésbe. És ma Szent Ilonán termesztik Európa egyik legjobb minőségű kávéját, amely az én boltomban kapható.