Az első kávéélvezők háziállatok voltak. 1440 egyik sötét éjszakáján Abesszíniában az állatok egész végig nyugtalanul ugrándoztak. Másnap a közeli kolostor szerzetesei arra a megállapításra jutottak, hogy biztosan valami izgató hatású növényt ettek meg. A helyszín átvizsgálása után megtalálták a bűnös cserjét – a kávét. Még aznap elkészítették az áloműző italt, a szerzetesek nagy örömére, mert ettől kezdve nem aludtak el az ájtatosság idején. És a bűvös kávé elkezdte világraszóló útját. A kereskedők előbb elterjesztették egész Arábiában. A XVI. században Egyiptomban sorra nyíltak a kávéházak. Az arabok a zaccot is élvezettel fogyasztották. 1624-ben a kávé megjelent Európában. Az első szállítmány az akkori legnagyobb kereskedelmi központban, Velencében kötött ki. A kávénak szinte a kezdetektől fogva voltak ellenzői és kedvelői. Napóleon az utóbbiak közé tartozott. A kávé Németországot is meghódította. 1732 körül Johann Sebastian Bach szatirikus kantátát is írt róla. A kávészemek csonthéjas termések, melyeket zöld hús borít, ezek az érés folyamán megpirosodnak. A hústól megtisztított kávémagokat fermentálják. A zöldes kávészemek pörkölés után érik el igazi aromájukat. A régi kávé újra megdarálva visszanyeri eredeti, finom ízét.

A valódi vágykeltő szerek javítják az állóképességet az örömhormonok termelésével, fokozzák a vérkeringést. Természetesen a fizikai betegségekből nem gyógyítanak ki, pl.: a merevedési zavar sem orvosolhat vele, azonban színesíthetik a hétköznapokat.

Kis mennyiségben fogyasztva javítja a vérkeringést, ezáltal nemcsak élénkítő hatása ismert, de segítség lehet a szerelmes órákban (ha más nem, az ébrenmaradást segíti elő egy hosszú, szerelmes éjszakán). Izgatja a központi idegrendszert, hiszen tele van koffeinnel.

Ha arab szokás szerint egy kis őrölt kardamommal ízesítjük kellemes, érzéki ital, mely bárkit levesz a lábáról. Ázsiában pedig az ámbrát kevernek a kávéba, a vágyfokozás céljából.